V. fejezet: A kutya viselkedési problémái

A viselkedés alapjai – miért foglalkozzunk kutyánk viselkedésével?

Ma már szerencsére senki sem vitatja, hogy a kutyák érző lények. A tudomány és a társadalom is elismeri, valamint számos bizonyíték támasztja alá, hogy az állatok képesek a fájdalmat érzékelni, átélni, csakúgy, mint az emberek. Nemcsak a fizikai egészség fontos számukra, de a mentális, a szociális és az érzelmi jóllét is. A jóllét pedig nemcsak a betegségek vagy bántalmak hiányát jelenti, jóval több annál. A ma mellettünk élő kutya viselkedése évezredek alatt alakult ki, az emberrel közösen fejlődve a két faj hasonló környezeti nyomásnak és elvárásoknak megfelelően fejlődött. Sajnos azonban az eltelt több évezred nem készítette fel sem az embert, sem a kutyát a minket körülvevő modern, rohanó világra, a körülöttünk lévő fokozott hangterhelésre, a tömegre, a nagyvárosok szűk élettereire. Amikor a kutyák jóllétéről beszélünk és felelős gazdaként ezt biztosítani szeretnénk nekik, lehetővé kell tennünk, hogy kiszámítható környezet vegye őket körül, lehetőségük legyen fajtársakkal kapcsolatba kerülni, rendszeresen találkozni barátságos emberekkel, és az emberi családban családtagként élni. Mindehhez még megfelelő fizikai terhelést és kognitív (megismerésre vonatkozó) feladatokat is biztosítani kell számukra.

A viselkedés ismeretének fontossága nem hangsúlyozható eléggé, nemcsak a viselkedészavarok felismerésének korai lehetősége miatt, hanem azért is, mert ha ismerjük az általunk tartott kutya viselkedését, az lehetőséget ad arra, hogy a viselkedés megváltozását gyorsan érzékelve időben észrevegyünk akár egy kezdődő betegséget is.

A viselkedés válaszreakciót jelent a külső és belső környezeti változásokra: változik, ha módosul a minket körülvevő környezet, ha eldurran egy petárda, ha eldől egy seprű, ha hirtelen felbukkan valaki, akit nem ismerünk. Mindez azonnali viselkedés változást eredményez, de ezek a rövidtávú hatások hosszú távon is befolyásolhatják a magatartást, kialakíthatnak félelmet, agressziót, szorongást, vagy a hosszú ideig fennálló stressz akár pszichoszomatikus betegségek kialakulásához is vezethet.

Normális, fajra, fajtára jellemző viselkedés, viselkedési zavarok, nem kívánt viselkedés

Amikor viselkedésről beszélünk, meg tudjuk határozni az adott fajra, fajtára jellemző normális viselkedést. Kutya esetében a normál viselkedés része a kötődés építése fajtársak, és/vagy emberek irányába, a játék, a kölykök gondozása, vagy a territórium, a ház védelme csakúgy, mint egy kan részéről a szukák felé mutatott érdeklődés, vagy az, hogy egy 4 hónapos kölyök megrágcsálja az új dolgokat, így ismerkedve velük.

A viselkedési zavarok esetében a viselkedés megváltozik, például a kutya extrém félelmet mutat emberek felé, nem tud egyedül maradni, mert akkor pánikba esik, vagy agressziót mutat olyan helyzetben, amikor az egyáltalán nem indokolt. A viselkedési zavar lehet elsődleges vagy másodlagos. Az elsődleges viselkedési zavarok önállóak, például a hangfóbiás kutya retteg a zajoktól, vagy akár egy-egy speciális hangtól. A kóros viselkedés kialakulásának hátterében lehet rossz élmény, de akár fajtársaktól való tanulás is. A másodlagos viselkedészavarok következmények, általában valamilyen betegséghez, egészségi problémához kapcsolódnak. Egy idős kutya agresszívvá válhat például gyerekek felé vagy kölyökkutyák irányába, mert ízületi fájdalmai miatt nem akarja, hogy a gyors és sokszor kiszámíthatatlan mozgású kölykök vagy gyerekek megközelítsék, félve az esetleges fájdalomtól. Ilyenkor az agresszió másodlagos viselkedési zavar, hiszen az alapok a fájdalom, ami a viselkedés változását eredményezi.

Érdemes külön említeni azokat a problémás viselkedéseket, amelyek a normális viselkedési készletbe beletartoznak ugyan, de a gazda számára nem kívánatosak. Egy kölyökkutya romboló viselkedése, egy hazaérkezéskor, üdvözléskor a gazda nyakába ugráló kutya, vagy a hatodik emeleten lakó és minden kinti mozgásra ugatással reagáló kutya, bár értelmezhető és fajra jellemző viselkedést mutat, mégis komoly gondot okozhat gazdájának.

A viselkedési zavarok között említendő a kutyák sztereotip viselkedése is, mikor a kutya olyan viselkedésformákat vesz fel és ismétel akár órákon keresztül, amelyeket nyugodt, számára stresszmentes környezetben nem végezne. Ilyen lehet a folyamatos ugatás, melyet nem előz meg friss inger, ilyen a kennelben folyamatosan körbe-körbe járkáló kényszeres mozgás, és ilyen a játékot/fadarabot/itatótálat folyton, szünet nélküli rágás, vagy hordozás is.

A viselkedés megítélése és értékelése komoly tudást és gyakorlatot igényel. Napjainkban állatorvosok, kutyakiképzők szakosodtak arra, hogy a velünk élő kutyák problémás viselkedését pontosan leírják, meghatározzák és segítséget tudjanak nyújtani a kezelés tekintetében is. A viselkedésterápia összetett tudomány, egyszerre használ etológiai, állatorvosi, pszichológiai és kinológiai ismereteket. Fontos kiemelni, hogy nem csodatévő módszer. Ha egy viselkedési probléma kialakulása például hónapok alatt történt, nem várhatjuk, hogy az pár nap alatt rendbehozható legyen! Kutyánk viselkedése változik, függően az életkortól, nemi éréstől, vagy bármilyen környezeti változástól. Fontos azonban, hogy időben felismerjük, ha a kutyánk viselkedése problémássá válik, hogy minél előbb segíteni tudjunk neki. Látni olykor olyan kutyákat, amelyek pórázára sárga szalagot kötnek. Óvatosan közelítsünk az ilyen kutyákhoz, mert a sárga szalag azt jelenti, hogy a kutyának térre van szüksége. Lehet egészségügyi probléma vagy egyszerűen csak a viselkedéséből adódóan (félős, verekedős stb.) jobb a távolságtartás.

A legfontosabb, gyakran előforduló viselkedési zavarok és problémák

Félelmi problémák

A félelem alapvetően adaptív (alkalmazkodáson alapuló) viselkedés – megvédi az állatot valamely, számára veszélyt jelentő dologtól, legyen az tárgy, élőlény vagy szituáció. A félelmet kiváltó inger jól azonosítható, például egy kutya félhet a seprűtől, a hangos kismotorral közlekedő ovisoktól vagy félhet a nagytestű, fekete kutyáktól.

A félelem azonban nem összekeverendő az óvatossággal, ami evolúciós háttere miatt egy viszonylag jól öröklődő tulajdonság.

A félelem kialakulásában sokszor a tapasztalat játszik szerepet, például, ha egy kutyát egyszer megkergetett egy botos ember, valószínűleg félni fog a bottal közeledő emberektől.

Vannak azonban genetikailag előre kódolt félelmek is, ilyen az erős, csattanó hangoktól vagy a kígyóktól való félelem is. Ha egy kutya hirtelen nagyot ugrik a földön heverő locsolócső láttán, vagy kiszalad a konyhából, mert leejtettünk egy fazekat, az ijedtség után általában odahívható, a félelem gyorsan elmúlik. A félelem azonban maladaptívvá (rosszul alkalmazkodóvá), viselkedési problémává válhat, ha megjegyezve az esetet például nem mer bemenni a konyhába többé, mert retteg a várható csattanó hangtól, vagy fél a kertben a földön heverő botoktól.

A félelem adódhat a nem kellő mértékű szocializáltságból is. Ha egy kölyök olyan környezetben nőtt fel, ahol soha nem látott például autót, forgalmas utcákat, tömeget, akkor városi környezetbe kerülve komoly félelmet fog mutatni a különböző járművekre, vagy a sok emberre. Sokszor látunk ilyet vidéki menhelyről városi környezetbe kerülő kutyáknál, s ezek az esetek komoly kihívást jelentenek gazdának, kutyának, kutyakiképzőnek egyaránt.

A félelmek esetén jellegzetes viselkedést láthatunk: az állat összehúzza magát, füleit le- vagy hátracsaphatja, farkát leereszti, behúzza, és megpróbál kitérni vagy menekülni a félelmet kiváltó dologtól. Vannak kutyák, melyek a félelemtől ledermednek, lefagynak, ilyenkor szinte nem hallják a gazda hangját, nem reagálnak semmire, mereven néznek előre. Más kutyák a menekülést választják, vagy ha erre nincs módjuk, akár agressziót is mutathatnak. Félelemkeltő vagy fenyegető inger esetén a cél az inger elkerülése vagy eltávolítása. Általában igaz, hogy a 3F valamelyike megjelenik: fight (küzdelem), flight (menekülés), freeze (lefagyás-ledermedés). Az, hogy a kutya melyik viselkedést mutatja, több tényezőtől függ. Ilyenek például az eb korábbi tapasztalatai, az inger erőssége, a kitérés lehetősége vagy korlátozottsága, a kutya személyisége, aktuális fizikai és fiziológiai állapota.

A félelem gyakran nem önállóan jelentkezik, keveredhet más viselkedéssel és érzelemmel is. Gyakran láthatunk kölyökkutyát, mely félelmet mutat például egy számára ismeretlen tárgy vagy élőlény felbukkanásakor, de a félelem mellett a kíváncsiság, az új dolgokra való nyitottság is jelen van. Ilyenkor az érzelmek keverednek benne, a kíváncsiság viszi előre, de ugrásra kész állapotban van, s amint az új dolog félelmetessé válik számára, azonnal elugrik előle.

 

Félelem élőlényektől

Hazai és külföldi felmérésekből tudjuk, hogy gyakran előforduló félelemtípus az idegen emberektől való félelem, ami mellett a rangsorban az idegen fajtársaktól való félelem is előkelő helyet foglal el. Ezek hátterében nagyon gyakran a szocializáció hiányossága áll. Sokszor azért nem viszik időben a kölyköket idegen kutyák vagy emberek közé, mert még nincsenek meg a kölyökkori oltások és féltik őket a fertőzésektől.

A korai szocializáció nagyjából a kölyök 12–16. hetes koráig tart. Fontos, hogy ebben az időszakban a kölyök találkozhasson fajtársakkal, emberekkel vagy más olyan állatokkal, illetve különböző helyzetekkel, melyekkel felnőttként is találkozni fog. Ma már a kutyaiskolák többségében elérhető ovis szocializációs csoport, melyben a kölykök megtanulják az ismerkedés szabályait, és ahol magabiztos, jól kommunikáló felnőtt kutyákkal is találkozhatnak. Ismerkedhetnek különféle – akár hangot adó, mozgó – tárgyakkal, illetve a gazdáknak megtanítják felismerni azt, amikor kutyájuk boldog, nyugodt, fél, izgatott, vagy csak pusztán kényelmetlenül érzi magát. A gazdákkal megismertetik a különböző lelkiállapotokra való helyes reagálást is, például hogyan lehet kioldani a félelmet vagy hogyan lehet a fokozott izgalmi állapotú kölyökkel kommunikálni. Ha lehetőség van rá, minél hamarabb vigyük a kölyköket ilyen csoportokba, hogy segítsük a magabiztos felnőtt kutyává válást! Mi magunk is hasznát vesszük majd az ott tanultaknak.

Félelem emberektől

Az emberektől való félelem régóta kutatott területe a kutyák viselkedési problémáinak. A legnagyobb félelmet általában idegen, felnőtt férfira, míg a legkisebb félelmet ismerős, fiatal lányra mutatják a kutyák. Ennek hátterében az ismeretlen/ismerős, és a férfi/nő megkülönböztetés áll. A kutyák érzékelik a feléjük közeledő ember mozgását, méretét, küllemét, hangját és szagát.

Gyakran mondják, hogy a „kutya megérzi a félelem szagát”, és ez bár túlzásnak tűnhet, de remek szaglásukkal megérzik, ha valaki a félelem miatt fokozottan izzad, látják, hogy másképp mozog, és valószínű, hogy a hang megváltozását, akár remegését is felismerik. Ha egy ember bántotta őket, megjegyezhetik annak küllemi jellemzőit, szagát vagy akár mozgását. Egy ilyen tapasztalat életre szóló félelmet alakíthat ki, nem csak arra az egy egyénre, mivel a kutyák általánosíthatják a félelmet, idős korukig félelmet mutathatnak hasonló küllemű, nemű vagy mozgású, hangú emberekre.

A kutyákat rendszeresen állatorvoshoz kell vinni, ezért különösen fontos, hogy problémamentesen vizsgálható legyen kedvencünk, nyugodtan, másokat nem zavarva üljön vagy feküdjön a váróban. Sok esetben maga az állatorvos, a rendelő vagy akár a kezelések is félelmi viselkedést válthatnak ki, amiknek az elkerülésére nagy hangsúlyt kell fektetni. A kölyökkorban felépített jó kapcsolat mindenkinek fontos: amelyik kutya nem fél, az jól vizsgálható, miközben látszanak egy esetleges betegség tünetei (hiszen a félelem nem fedi el azokat), illetve ebben az esetben a kutya nem jelent veszélyt sem a gazdára, sem a kezelőre, sem önmagára. A jó kapcsolat kis odafigyeléssel és türelemmel könnyen felépíthető! A rendelőbe érkezés mindig legyen jó élmény, vigyünk magunkkal játékot, jutalomfalatot, s jutalmazzuk a nyugodt, helyes viselkedést. Ma már az állatorvosok és asszisztensek nagy része is odafigyel, hogy egy-egy lépést jutalmazzon, például jutalomfalat jár a rendelőben leülő, vagy az asztalon nyugodtan fekvő kutyának, nyugtató, dicsérő, akár jó értelemben vett gügyögő hangon beszélnek hozzá, s akár egy egyszerű oltás után is figyelmet fordítanak rá, hogy a kutya jó élménnyel zárja a látogatást. Gazdaként ezekre az apróságnak tűnő dolgokra nekünk is figyelni kell, ezért ha van rá mód, a kezelőből távozáskor, csináljunk egy-két kisebb feladatot a váróban, vagy a rendelő előtti területen, jutalmazva a nyugodt, jókedvű viselkedést, és feloldva az esetleges kellemetlen élményből fakadó stresszt. Ha a rendelőből távozó kutya utolsó élménye pozitív, jó esélyünk van rá, hogy legközelebb is szívesen megy majd oda.

Félelem más fajú állatoktól

Az egyéb, nem fajtárs élőlényektől való félelem gyakran megnehezíti a kutyák és gazdáik hétköznapjait. Ennek sokszor tapasztalati háttere van, vagyis például egy macskával kölyökkorban átélt rossz élmény életre szóló félelmet alakíthat ki a macskák irányába. Sokszor az átélt félelem helye is rögzülhet, ami miatt a kutyák egy része még abba az utcába sem hajlandó bemenni, ahol a rossz élmény érte őket. Ha új családtagként kölyökkutya kerül otthonunkba és tudjuk, hogy később más állatokkal is együtt kell élnie, vagy rendszeresen fog találkozni macskákkal, nyulakkal, lovakkal stb., már a kezdetektől kezdjük el gyakorolni az együttélés során felmerülő helyzeteket, ami során kössünk pozitív, jó élményt a találkozásokhoz!

 

Félelem fajtársaktól

A fajtársaktól való félelem gyakran alakul ki olyan kölyköknél, akiket kézből neveltek fel, például az anyakutya elpusztulása miatt. Ezeket a kicsiket gyakran túlságosan féltik, és ha a korai szocializáció idején nincs lehetőségük megismerni más kutyákat, később felnőttként azok jelzéseit sokszor nem ismerik fel, vagy félreérthetik kommunikációjukat, így nem tudják pontosan megítélni viselkedésüket sem. A kutya jóllétéhez hozzátartozik a fajtársakkal való megfelelő kapcsolat, ez azonban tanulást is feltételez, ezért igyekezzünk erre minél több lehetőséget biztosítani!

A fajtársaktól való félelem negatív élményekből is kialakulhat, amiben a kutyák általánosítása is komoly szerepet játszik. Ha egy kutyát megtámad egy nagytestű, fehér kutya, vagy épp egy kistestű barna, akkor erre egész további életében emlékezni fog, és a hasonló méretű, felépítésű, színű állatoktól is félni fog. Ezek a tanult félelmek szerencsére kezelhetők, a félelem tudatossággal, ha kell szakember bevonásával felülírható!

Kicsit nehezebb a helyzet a szocializációs hiányosságok miatt kialakult félelemnél. Ilyenkor a kutyát rehabilitálni kell, amihez sokszor terápiás kutyákat szoktak segítségül hívni. A kifejezetten erre tanított terápiás kutyák közös jellemzője, hogy türelmesek, nyugodtak, nagyon jól kommunikálnak, testbeszéddel és viselkedésükkel segítenek a problémás kutya félelmeinek oldásában, jelzéseikkel mintegy kommunikálni tanítják a kutyát, pozitív tapasztalatokkal erősítve annak kívánt viselkedését.

Félelem élettelen dolgoktól

Félelmet nem csak élőlények képesek a kutyákból kiváltani. Egy hirtelen vagy gyorsan, furcsán mozgó tárgy, egy ismeretlen helyiség, szokatlan fényjelenség vagy akár árnyék, általunk nem érzett szagok is félelemmel tölthetik el őket. A természeti jelenségek is kiválthatnak félelmet, amelyek egy része genetikai háttérrel is bír. Egy nagyobb viharban a legtöbb állat, így a kutyák is elbújnak, védett helyre húzódnak, de egy földrengés, még ha kicsi is, szintén aktiválhat félelmet.

Helyektől való félelem

A kutya szocializációja során, élete első pár hónapjában megismeri az őt körülvevő környezetet. A számára ismerős helyeken felnőtt korában is magabiztosan fog mozogni, az ismeretlen hely azonban később félelmet válthat ki. A városi, lakásban tartott kutyák nagy része megtanul lépcsőn járni, liftbe szállni, magabiztosan viselkedni nemcsak otthon, de egy zsúfolt helyen, étteremben vagy üzletben is. A vidéki, falusi környezetben felnevelkedő kutyák többsége pedig az ő környezetükben gyakran érzékelt dolgok iránt toleránsabb, például a mezőgazdasági gépek zaja vagy a különböző háziállatok jelenléte. A terápiás kutyákat például a nevelésük alatt megismertetik kórházakkal, idősek otthonával, iskolákkal, óvodákkal is, hogy később ezeken a helyeken is otthon érezzék magukat. Az, hogy egy hely félelmet vált-e ki, több dolgon is múlhat: járt-e ott a kutya korábban, ha igen, volt-e ott rossz tapasztalata? Ha rossz tapasztalata nem volt, a hely csak ismeretlen számára, akkor is érdemes figyelnünk, mert az ismeretlen környezetben éberebb a kutya és akár egy kisebb ijedtség is komolyabb, maradandó félelemélményt alakíthat ki. A helyektől való félelem kapcsán érdemes ismét megemlíteni az állatorvosi rendelőket, amelyektől nagyon sok kutya fél. A háttérben legtöbbször az ott átélt negatív tapasztalat áll, amely lehet akár félelem, fájdalom, vagy a gazdi feszültsége, ami könnyen átragad a kutyára. A kutyák ezekben az esetekben jól megjegyzik a hely jellemzőit: a felületeket, a berendezést, az ott hallható hangokat, az ott érzett szagokat, s könnyen általánosíthatják ezeket. Ezért van az, hogy a kutyák egy része félelmet mutat olyan állatorvosi rendelőben is, ahol azelőtt még soha nem járt.

Ha a különböző helyekhez pozitív élményeket kötünk, a félelem kialakulása elkerülhető, vagy a már meglévő félelem szintje csökkenthető, vagy teljesen felül is írható.

Tárgyaktól, hangoktól, természeti jelenségektől való félelem

A tárgyaktól való félelem egyik legtipikusabb formája a porszívótól való rettegés. Nagyon sok kutya fél a hangos, zajos tárgyaktól, ilyen lehet a hajszárító, a porszívó, vagy akár egy fűnyíró is. Ezeknek a félelmet kiváltó tárgyaknak közös jellemzője, hogy nagyon hangosak és mozognak. Nem kell hozzá átélt negatív tapasztalat, a félelem ennek hiányában is kialakulhat. Az ilyen típusú félelmek kezelése az egyik leghálásabb feladat: tudatossággal, fokozatossággal és megfelelő jutalmazással könnyen felülírható. Első lépésként a nem mozgó, nem bekapcsolt tárggyal próbáljuk összeismertetni az állatot, jutalmazva, ha megközelíti, vagy akár csak megnézi, érdeklődik iránta, később kapcsoljuk be, majd mozgassuk, használjuk a kutya jelenlétében. Persze, mint sok más típusú félelemnél, itt is a megelőzés a legcélravezetőbb, egy jól habituált, vagyis a környezethez, a kutya számára veszélyt nem jelentő tárgyakhoz szoktatott kiskutya felnőttként sem fog félni ezektől!

A természeti jelenségekkel már kicsit más a helyzet. Az, hogy egy kutya ne rohangáljon a viharban, magától értetődő, teljesen normális a viselkedése, ha megijed egy hangosabb dörgéstől, vagy villámlástól. Adatok támasztják alá azonban, hogy azok a kölykök, akik a korai szocializációs időszakban átélik a tavaszi, nyári viharokat, felnőttként kevésbé lesznek viharfélők, viharfóbiásak. A kiskutyák számára a hat hónapos életkoruk betöltése előtt hallott erősebb hangoknak védő szerepe van, de értelemszerűen ez nem a különösen ijesztő, erős, félelmet kiváltó hangokra vonatkozik! Ha egy kölyök hat hónapos koráig átél több vihart, esetleg távoli dörgéseket, lövést, jó eséllyel felnőtt korában sem fog félni ezektől, de egy, a kölyök mellett eldurranó petárda vagy tűzijáték nagyfokú félelmet véshet be az emlékeibe!

A szokatlan hangoktól, vihartól való félelem gyakran extrém mértékűvé válhat, vagyis már a vihar kezdeti jelei, mint például a besötétedés, vagy a szélzúgás nagyfokú félelmet válthatnak ki, ilyenkor azonban már fóbiás viselkedésről beszélünk. A tűzijáték- és viharfóbiáról a fóbiáknál foglalkozunk bővebben.

Szorongásos viselkedészavarok

A hétköznapi beszélgetésekben a szorongást és a félelmet gyakran szinonimaként használják az emberek. Addig azonban, amíg a félelemnél jelen van a kiváltó inger és a félelem is a jelenre vonatkozik, a szorongás esetében a viselkedést egy jövőben esetleg bekövetkező esemény aktiválja. Az állat tart valamitől, ami vagy bekövetkezik, vagy nem, de viselkedését a fokozott éberség, a környezet figyelése, monitorozása jellemzi. Izgalmi állapota, csakúgy, mint a félelmi viselkedésnél, megemelkedik, de itt nem egy azonosítható kiváltó ingerre fókuszál, hanem fokozottan éber, aggodalmas viselkedést mutat. A kutya izmai megfeszülnek, nyugtalan, sokszor izgatottan járkál fel-alá, összerezzenhet zajokra, számára ismerős ember felé figyelemfelhívó viselkedést mutathat, ha nyílik egy ajtó, akár menekülni is próbál. A krónikus szorongás komoly egészségi problémákhoz, akár pszichoszomatikus betegségek kialakulásához is vezethet.

Szeparációs szorongás

A szeparációs szorongás csak az esetek egy részében tényleges szorongás, sokkal helyesebb lenne szeparációs distressznek (olyan magas stressz-szint, amelynél a stressznek csak a káros hatásai jelentkeznek), vagy tünetegyüttesnek nevezni. A kutyák különböző tüneteket mutathatnak, ugathatnak, voníthatnak, nyüszíthetnek, bepisilhetnek, bekakilhatnak, felugrálhatnak bútorokra, rombolhatnak, vagy éppen teljes letargiában, evés, ivás nélkül, az ajtóban várhatják haza gazdájukat. A viselkedést a gazda távozása vagy annak esélye váltja ki. Igaz, a legtöbb szeparációs tünetegyüttest produkáló problémás kutya a gazda jelenlétében is mutat tüneteket: éberen alszik, folyamatosan figyeli a gazdáját, követi mindenhova, sokszor keres fizikai közelséget. Az ilyen kutyákat nehéz, vagy egyenesen lehetetlen egyedül hagyni.

A gazdák érezhetnek aggodalmat, sajnálatot, kétségbeesést a kutya viselkedése miatt, de akár dühöt, frusztrációt is, igaz, ez utóbbiak főleg a környezetüket romboló egyedek gazdáinál figyelhető meg. A szeparációs probléma több okból is kialakulhat: oka lehet elsődleges hiperkötődés a gazdájához, ilyenkor a kutya már kiskorától, vagy befogadásától kezdve képtelen elszakadni a gazdájától. Máskor a kutya ugyan megtanul egyedül maradni, de csak egy adott rendszer szerint, s ha ez a rendszer felborul, a szeparációs tünetek láthatóvá válnak. Ilyen történik például akkor, ha a kutya megtanulta, hogy reggel 7-kor munkába megyünk, ő otthon marad és mi délután 4-re jövünk haza. Azonban, ha egyszer otthon felejtünk valamit és reggel 8-kor hazaszaladunk érte, majd visszamegyünk dolgozni, ezek a kutyák ettől a rendszerükbe kerülő apró hibától képesek kiborulni, ugatni, vagy rombolni.

A szeparációs probléma kialakulhat azonban úgy is, hogy kutyánk megtanult egyedül maradni, de egy ilyen egyedüllét alkalmával egy impulzus komolyabb félelmet vált ki, például megijed a szomszédban zajló felújítás hangjaitól, vagy betörnek a lakásba. Ilyenkor az átélt félelem összekapcsolódik az egyedülléttel és a későbbiekben kutyánk az egyedüllétre, vagy annak esélyére is szorongással, akár pánikkal reagálhat.

A szeparációs problémák kezelése az egyik legnehezebb, legösszetettebb feladat, ami megfelelő diagnosztikát, kidolgozott kezelési tervet és sokszor természetes támogatók vagy akár gyógyszeres háttér bevonását is jelenti.

Utazással kapcsolatos szorongás

Az utazás a kutya számára nem tartozik a természetes viselkedések közé, mindenképpen tanítást, tanulást igényel. Ma már elvárt dolog, hogy kedvenceinkkel autóban, vagy akár tömegközlekedési eszközön problémamentesen tudjunk utazni, beleértve, hogy a kutya ilyenkor ne hányjon, ne öklendezzen és ne is szorongjon.

Az utazáshoz való szoktatás optimális esetben kölyökkorban kezdődik és fokozatosan történik. Érdemes a kutyát először az autóhoz szoktatni, anélkül, hogy az mozogna, vagy járna a motorja. A gyakorlásokhoz mindig pozitív élményt kell kötni. A kutyával játszhatunk az autóban, ott kapjon egy-két szem jutalomfalatot, de az is lehet, hogy az álló autóban kapja meg a vacsoráját. Ha nem látunk rajta félelmet vagy szorongást, léphetünk is tovább. Először csak hagyjuk, hogy járjon a motor és ha azt már megszokta, akkor induljunk el, eleinte rövidebb, egyenes útszakaszon, majd hosszabb, kanyargós, városi forgalomban. Az első utak mindenképp rövidek legyenek, a végén nagy játékkal, és lehetőleg olyan útvonalon közlekedjünk, ahol nem kell sokszor elindulni, megállni. Ha azt látjuk, hogy a kutya gyomra felkavarodik, beszéljünk állatorvosunkkal, hogy segítsen ezt a problémát orvosolni. Ha egy kutya gyakran átéli az utazás közbeni rosszullétet, akkor előbb-utóbb nemcsak az utazás alatt fog szorongani, hanem már azt megelőzően is. Ezek az állatok legtöbbször kerülik az autót, nem akarnak beszállni, ha beteszik őket, akkor feszülten, idegesen viselkednek, utazás közben nem ülnek, vagy fekszenek le, nem nyugszanak meg. Fontos azt is megemlíteni, hogy vannak kutyák, akik szoronganak utazás közben, de nem az utazás, hanem a feltételezett úticél miatt. Ezt láthatjuk akkor is, ha a kutya fél az állatorvostól, és a rendelőbe mindig autóval visszük. Mindezekből látszik, hogy nincs jó megoldás pontos diagnózis nélkül! Ha felmerül az utazási betegség lehetősége, azt orvosolni kell, vagyis a rosszullétet, de emellett foglalkozni kell a szorongás kezelésével is.

Generalizált szorongás

Ilyenkor egy ritkábban előforduló, de gazdát, kutyát egyaránt komolyan megviselő viselkedési zavarról beszélhetünk, amikor a szorongás még akkor is fennáll, amikor azt már semmi nem indokolja. A gazda számára is elkeserítő ez a helyzet, mivel a szorongás szinte bármi kapcsán aktiválódhat, legyen szó a gazdáról, más állatról, sétáról, tanulásról, vagy akár csak a szokott rutin felborulásáról, a kutya szinte folyamatosan feszült, aggodalmas, izgalmi állapota fokozott. Ennek a viselkedési zavarnak a kezelése komoly szakértelmet kíván, mindenképp kérjünk segítséget viselkedéssel foglalkozó szakemberektől!

Fóbiás viselkedés

Amíg a félelmek esetén egy jól azonosítható inger jelenléte, a szorongás esetén egy jövőben várhatóan bekövetkező esemény alakítja a viselkedést, addig a fóbiás kutyáknál azt láthatjuk, hogy az inger, még ha csak kis mértékben van is jelen, vagy ha egy adott inger felbukkanása várható, a kutya eltúlzott, erős félelmi vagy szorongásos reakciót mutat. Az állat célja a félelmetes helyzet elkerülése, amennyire csak lehetséges. Ha a helyzet, vagy kiváltó inger elkerülése bármely okból lehetetlen, az állat tónusos mozdulatlanságba, vagy katatóniás állapotba is kerülhet. A fóbiás viselkedés nem adaptív, nem segíti az állatot a helyzet megoldásában, a viselkedés diszfunkcionális. A fóbiás állattal való együttélés a gazdára is nagy nyomást gyakorol, hiszen a kutya viselkedése ilyenkor nem irányítható, hiába beszél hozzá, nem tudja megnyugtatni, nem teljesíti a kért feladatokat, nincs lehetőség jutalmazni egy kívánt viselkedést, nem reagál sem a gazdára, sem környezetére. A viselkedés elmehet a teljes lefagyásig, de akár pánikig is, amikor megjelenik a kontroll nélküli menekülési kényszer, amely akár az állatot ért balesethez, komoly sérüléséhez is vezethet. A gazda ezek hatására frusztrált, elkeseredett, tehetetlennek érzi magát miközben nagyon sajnálja kutyáját.

Hang- és viharfóbia

Hazánkban a kutyáknál leggyakrabban előforduló fóbiák a hang- és a viharfóbia. Ez a két fóbia gyakran együtt jár, bár legtöbbször nem egyszerre alakul ki. Jellemzően a viharfóbiások nagy része hangfóbiássá is válik, illetve a hangfóbiás kutyák egy részénél viharfóbia is kialakulhat.

A hangfóbiát általában az éles, csattanó hangoktól való extrém félelem jellemzi, a halk, morajló, folyamatosan jelenlévő hangok pedig inkább szorongást váltanak ki. Mint korábban említettük, azok a kölykök, akik hat hónapos koruk előtt többször találkoztak ilyen hangokkal, felnőtt korban kevésbé ritkán érintettek ezzel a problémával. A kialakulás hátterében feltételezhetően a habituálódás (olyan tanulási forma, ahol az ingerek, amelyek gyakran érik az állatot, elveszítik hatásukat) problémája állhat, vagyis ezek az kutyák kevésbé képesek hozzászokni az ilyen hangokhoz. A kutyák könnyen generalizálják is a félelmüket, így a hangfóbiás kutya általában rettegést mutat a csattanó hangokra, legyen az egy eldőlő ruhaszárító hangja, egy ág reccsenése, vagy akár az éppen sülő palacsinta sercegése is.

A viharfóbiás kutyák a vihar felbukkanására mutatnak eltúlzott reakciót. A fóbiás viselkedés jellemzője, hogy már a vihar kezdeti jelei, például a légnyomás-, vagy páratartalom változása, a besötétedő égbolt, vagy a szélzúgás is elég a viselkedés bekapcsolásához. Az állat szorongani kezd, kémleli az eget, megpróbál elbújni, vagy épp ellenkezőleg, kijutni a zárt helyről. Figyelme már ekkor is nehezen szedhető össze, nehéz a viselkedést kontrollálni és ahogy a vihar megérkezik vagy erősödik, a félelem is erősödik, míg végül extrém mértékűvé válik, az állat menekülni próbál, vagy katatóniába süllyed. A viselkedést a kitágult pupillák, a lihegés, remegés, a nyálzás jellemzi, a vihar vagy hanghatás elmúlása után a viselkedés rendeződése, a megnyugvás hosszabb időt vesz igénybe.

Mindkét fóbiatípus kezelése komoly szakértői segítséget igényel, nemritkán gyógyszeres kezeléssel kiegészülve. A kezelés e viselkedészavaroknál kiemelten fontos, hiszen a fóbiás állat különösen nagy stresszt él át, menekülés közben veszélyt jelenthet önmagára és másokra is, illetve hosszú távon a fokozott stressznek egészségromboló hatása is lehet.

Egyéb fóbiák: agorafóbia, neofóbia, szociális fóbia

A kutyáknál számos más fóbiatípus is előfordulhat. Ide tartozik az agorafóbia, ahol a kutya a külső környezetre mutat extrém félelmet, nem lehet sétálni vinni, retteg, ha a lakást, a házat el kell hagynia. Ilyenkor az erőltetett sétáltatás sokszor csak ront a helyzeten. Érdemesebb akár kerten vagy lakáson belüli ürítőhelyet kialakítani, fizikai és szellemi aktivitást biztosítani és emellett, szakember bevonásával kezelni a viselkedészavart. Néha segít, ha fajtársat vonunk be a terápiába, a kutyát egy másik, magabiztos viselkedésű kutyával sétáltatjuk együtt. A terápia sokszor gyógyszeres háttér mellett segíti a fóbiás viselkedés felülírását, pozitív élményeket kötve a külső környezethez, sétákhoz.

A neofóbiás viselkedés jellemzője, hogy a kutya minden, számára új és ismeretlen dologra extrém félelemmel reagál. Ez lehet új tárgy, környezet, vagy a megszokott dolgok megváltozása. Ellentétben például a tárgyaktól való félelemmel, a neofóbia nem szelektív, ez esetben minden új tárgy kiválthatja a viselkedést, nemcsak egy adott inger aktiválja azt. A viselkedés hátterében esetleges egyedi jellemzők mellett sokszor a korai szocializáció-habituáció hiányossága, vagy elmaradása áll. Azok a kölykök, akik a környezetüktől szinte teljesen elzártan nevelkedtek, nem tanulnak meg tanulni, új dolgokkal ismerkedni, megfelelően reagálni a környezet változására. A kezelés itt is összetett, a gazdától nagyfokú türelmet, elkötelezettséget, valamint tudatos munkát igényel!

A szociális fóbia a humán gyakorlatban jól leírt fogalom, amikor az emberek félnek a szociális helyzetektől, például a másokkal való találkozásoktól. Az állatokkal kapcsolatban ez kevésbé jól definiálható, azonban hasonló jelenség a kutyáknál is létezik, amikor azt látjuk, hogy megpróbálják kerülni a szociális helyzeteket, a kapcsolatfelvételt fajtársakkal, vagy akár emberekkel. Ha nincs mód a találkozás elkerülésére, ezek a kutyák mozdulatlanná válhatnak, katatón állapotba is kerülhetnek vagy pánikba eshetnek. A diagnosztika mindenképp szakembert igényel, akárcsak a terápiás terv összeállítása. A terápiában gyakran használnak gyógyszeres kezelést és emellett próbálják az állat érzékenységét csökkenteni a fóbiát okozó szociális helyzetekre.

A fóbiák sajnos sokszor nem járnak egyedül, gyakran kapcsolódnak egymáshoz. Kezelésükbe mindig érdemes szakembert bevonni, aki ki tudja zárni a háttérben esetlegesen jelen lévő egészségügyi problémákat, fájdalmat, érzékelési zavart, és képes olyan kezelési protokollt összeállítani, amely eredményhez vezet. A fóbiák kezelése, akárcsak a szorongások és félelmek kezelése, nem alkalmaz erőszakot, erőn alapuló technikákat vagy büntetést! Ezek az állatok így is szenvednek, támogatásra szorulnak, a büntetés, vagy a fizikai erőltetés csak ront a helyzeten, tovább erősítheti a viselkedési problémát és rontja a gazda és a kutya közti kapcsolatot is.

Kutyák poszttraumás-stressz betegsége (c-PTSD)

Sajnos a kutyák között egyre gyakrabban találkozunk ezzel a kórképpel, melyet hasonlóan a humán megfelelőjéhez, akár egyetlen, traumatikus élmény is képes előidézni. A kutya az átélt eseményt életét veszélyeztető helyzetként éli meg, lehet szó akár egy rendelői helyzetben átélt fájdalmas beavatkozásról, egy támadás átvészeléséről, vagy egy autóbaleset túléléséről. A trauma alatt átéltek mély nyomot hagynak a kutyában, ezzel nagyban befolyásolva a későbbi viselkedését is. Jóval a traumatikus helyzet elmúlása után, akár több hónap elteltével is, a hasonló körülmények mintegy felidézik, előhívják az élményt, s az állat „újraéli” a traumát. Az előhívó lehet egy hang, egy illat, egy mozdulat, a kiváltódó viselkedés a lefagyástól a menekülésen át a támadásig változhat. A válasz azonnali, intenzív, amit a régebben átélt szituáció minimális elemei, vagy az arra emlékeztető dolgok hívnak elő. A pontos diagnózis felállítása, akárcsak a kezelés, szakembert igényel. Kutyák esetében a kezelést nehezíti az is, hogy ellentétben a humán gyakorlattal, itt a kognitív terápia, a helyzet értelmezése, átbeszélése nem megoldható, és a rendelkezésre álló technikákkal, a környezet megfelelő alakításával a kezelés akár élethosszig tartó folyamat is lehet.

Pánik

Érdemes egy gondolat erejéig a pánikról is beszélni, amely megjelenhet akár a szorongás, a különböző fóbiák és a c-ptsd kapcsán is. A pánik egy azonnali, heves reakció bizonyos helyzetekben, amikor az állat önkontrollja megszűnik, sem ő, sem a gazdája nem képes irányítani a viselkedését. Jellemző tünete a fokozott szívritmus, a kapkodó légzés, a lihegés, a nyálzás, a remegés, de megjelenhet hasmenés, nyughatatlanság, menekülési kényszer is. A kezelés gyakran állatorvosi beavatkozást, alapvetően gyógyszeres segítséget igényel. Ha egy kutyánál találkoztunk már adott helyzetben pánikba váltó viselkedéssel, mindenképp számítani kell rá, hogy ez a jövőben is előfordulhat, és ennek megfelelően érdemes nem csak tudatosan kerülni az esetlegesen pánikhoz vezető helyzeteket, de állatorvosunkkal átbeszélni a megelőzés, a pánikhelyzetre felkészülés, valamint a kutya pánikhelyzete során neki adható támogatás lehetőségeit is.

Kötődéssel kapcsolatos zavarok

Mindenképpen érdemes a kötődésről és a kötődéssel kapcsolatos zavarokról is tanulni, hogy aki kutyát fogad be, tisztában legyen ezek fontosságával. Függetlenül attól, hogy kölyökként vagy felnőttként visszük haza, a gazda és a kutya között rövid idő alatt kötődés jön létre. Ez a kötődés mindkét fél részéről egy komoly kapcsolatot jelent, ez teszi lehetővé, hogy a kutya elfogadja majd a gazdát társnak, vezetőnek és ez az, ami a gazdát is támogatja abban, hogy kedvencét tanítani, vagy irányítani tudja.

A kötődés nemcsak kölyökkutyák esetében alakul ki, a menhelyről befogadott kutyáknál pár nap alatt a foglalkozás, törődés hatására ugyanúgy létrejön, sőt megjelenik – bár más szinten – egy panzióba, egy-két hétre beadott kutya és a gondozója között is. A kutyák kötődése ugyanúgy irányul a fajtársaik, vagy más állatok, mint a családtagok, vagy a gyakran látott személyek felé, például a közös séta során sűrűn látott gazdik, a kutyaiskola oktatói, vagy egy közeli, a kutya számára szimpatikus szomszéd felé.

A kötődéssel kapcsolatos zavarok két nagy csoportba sorolhatók: az egyikben a kötődés hiánya, míg a másikban a kötődés fokozott erőssége jelenti a problémát. Bár a felnőttek, illetve a gyermekek esetében a kötődés vizsgálata során különböző típusokat különítettek el, mint például a biztonságos, a bizonytalan-elkerülő, bizonytalan-ambivalens, vagy a D típusú kötődést, addig kutyáknál nem beszélhetünk ilyen felosztásról. Ami a gyakorlat szempontjából fontos, az a kötődés erőssége. Egy biztosan, jól kötődő kutya figyeli gazdáját, élvezi a társaságát, de képes egyedül is maradni. Ha a kötődés formája ettől eltér, az problémát jelent mind a gazda, mind a kutya számára.

Gyenge kötődés, a kötődés hiánya

Szerencsére ritkán előforduló viselkedési probléma, amelynek jellemzője, hogy a kutya nehezen, vagy alig alakít ki kötődést a gazda irányába. Nem figyeli a gazdáját, nem együttműködő, nem keresi a gazdi fizikai közelségét, tiltakozik például az érintés, a megfogás ellen, könnyen leválik a gazda mellől, sétán nem vagy alig behívható. Ezt legtöbbször olyan kutyák esetében látjuk, akik kölyökként csak keveset kerültek kapcsolatba emberrel, nem volt gazdájuk. A menhelyen hosszú ideig élő kutyák, főleg ha kapcsolatuk az emberrel hiányos, vagy rossz, szintén gyengébb kötődést mutathatnak. A kötődés erősíthető, pozitív megerősítésen alapuló technikákkal, jutalmazással, közös tanulással, közös élményekkel, de akár kézből etetéssel is. Minél több pozitív, közös élménye lesz a kutyának a gazdával, a kötődés annál jobban erősödik.

Túl erős kötődés

Ez a probléma a hazai kutyapopulációban is gyakori, amelynek számos oka lehet, például egy egyedül maradt kölyök kézből nevelése, hiányos fiatalkori szocializáció, de túlzott kötődést eredményezhet a tartós összezártság, az állandóan egymásra irányuló figyelem is. A túlzott kötődés döntően egy személy felé irányul, ami mellett a kutya a többi ember, vagy fajtárs felé gyengébb kötődést mutat. A járványhelyzet miatti korlátozások, a gazdik home office-ba kerülése az elmúlt időszakban nagyon sok kutyánál, kutya-gazda párosnál erősítette fel a kötődést. Elsőre talán nem is egyértelmű, hogy a túl erős kötődés miért lehet probléma, de gondoljunk azokra a kutyákra, akik a gazdájuk nélkül nem képesek egyedül maradni, akik séták során pár lépésnél messzebb nem távolodnak el tőle, emiatt nem is játszanak a többi kutyával, vagy nem mozognak eleget, nem nyitottak, szociális kapcsolataik és interakcióik a minimális szintre korlátozódnak. A túlzott kötődés fogalma nem határozható meg pontosan, de mindig gondoljunk erre, ha az előbb említett tüneteket észleljük kedvencünkön! Túlzottan erős kötődés, elsődleges hiperkötődés kialakulásával kell számolni, ha egy kölyök 4 hónapos kora előtt komolyabb betegségen esik át, és a lábadozása alatt mindentől és szinte mindenkitől el van választva, vagy ha egy kölyköt hazavitele után soha nem hagynak egyedül, mindig a gazda figyelmét élvezi. Ha egy kutya gazda nélkül, például menhelyen tölt pár hónapot és hirtelen olyan gazdát kap, aki nagyon sok időt tölt vele, mindenhova magával viszi, szintén kialakulhat a túl szoros kötődés. A másodlagos hiperkötődés gyakran egy átélt félelemkeltő helyzet után alakul ki, amikor a gazda mintegy megmenti az állatot. Ilyen eset lehet, ha például egy aknába esett kutyát ment ki a gazdája, vagy megmenti egy számára félelmetes szituációtól.

Fontos kiemelni, hogy a kötődés nem jelenti azt, hogy a kutyát mennyire vagyunk képesek irányítani, és nincs köze a családon belül elfoglalt helyéhez sem. Lehet, hogy a családi kedvenc az őt etető, vele sokat játszó gyermekhez kötődik elsődlegesen, de az irányítást más embertől fogja elfogadni.

Amikor kutyánk nagyon szorosan kötődik hozzánk, az hízelgő és megható lehet, de mindig érdemes arra gondolni, hogy ez egy nem teljesen kiegyensúlyozott viselkedés, ami egyben felelősséget, problémát is jelenthet, hiszen egy túl erősen kötődő kutyát nehezebb egyedül hagyni, például egy nyaralás esetén másra bízni. A tudatos viszonyulás kedvencünkhöz azt is jelenti, hogy saját érzelmeinkkel is tisztában vagyunk, ami segíthet a kötődést az optimális szinten tartani.

Szocializációs, habituációs problémák

Kölyökkorban talán a legfontosabb fejlődési korszak a korai szocializáció szakasza, mely a kölyök 3 hetes korától 12–16. hetes koráig tart. Ezalatt az időszak alatt a kiskutya szocializálódik az őt körülvevő környezetre, ismerkedik az alom- és fajtársakkal, emberekkel, más állatokkal, megtanul reagálni az élő és az élettelen környezetre. A habituáció, tehát a hozzászokás során megszokja, hogy az őt körülvevő közömbös ingerekre, amelyek számára nem jelentenek veszélyt, ne reagáljon, így hozzászokik például a villamos hangjához, a sétán mellette elhaladó, de vele nem foglalkozó emberekhez. Ez teszi lehetővé, hogy a későbbiekben tudja mire, mennyire és hogyan reagáljon, szorongásmentes, teljes életet éljen.

Ma már egy tudatos gazdi a szocializációs időszakban figyel arra, hogy a kölyök találkozhasson olyan ingerekkel, aminek a későbbi életében szerepe lehet, de ezek se túl erősek, se túl gyengék ne legyenek, hogy elérjék a kívánt hatást, támogatva a kölyök viselkedésének alakulását, megfelelő és kiszámítható nevelési rendszerrel, pozitív technikákkal, jutalmazással.

Ha a korai szocializáció során a viselkedés alakítása nem megfelelő, előfordulhat, hogy sok ingerrel nem találkozik a kiskutya, ezért alulszocializált lesz. Előfordulhat az is, hogy teljesen más környezetre szocializálódik-habituálódik, mint ahova végül kerülni fog, amely során beilleszkedési problémákkal szembesülhetünk. Képtelen lehet például elfogadni más állatok vagy akár emberek közelségét, vagy elviselni a nagyobb, számára szokatlan zajterhelést. Vannak olyan kölykök, melyek habituációs képessége gyengébb, ők eleve nehezebben szoknak hozzá bizonyos ingerekhez.

Mindenképpen szem előtt kell tartanunk, hogy a korai szocializációs időszakra jellemző nyitottság is véges, és ami kimarad ebből a korszakból, az csak nehezen vagy nem pótolható, tanítható később. Nagyon fontos ezért, hogy a kiskutyára ne öntsünk rá minden eszünkbe jutó ingert, ne próbáljuk minden helyzettel erőltetetten megismertetni, legyen a szocializációs időszak tudatos és jól felépített, amelynek egyik legfontosabb eleme a türelem.

Ezt a korszakot érzékeny periódusnak, a „nyitott ablakok” korszakának is szokták nevezni. Ha véget ér, a nyitottság gyorsan csökken és az új, ismeretlen dolgok könnyen félelmet válthatnak ki. Az a kölyök, amely ebben a korszakban sok ingerrel találkozik, sok pozitív tapasztalatra tesz szert, sokat tanul, később is nyitottabb lesz az új dolgok felé.

Agresszióproblémák

A viselkedési problémák közül talán az agresszióproblémák a legismertebbek. Rendszerint bekerül a médiába, ha egy kutya komoly sérülést okozva megtámadott valakit, de alig hallunk arról, mikor egy kölyök játék közben agresszív, amikor egy anyakutya indokolatlanul agresszíven védi a kicsinyeit, vagy egy felnőtt kutya morogva próbálja gazdáját távol tartani attól, hogy kedvenc labdáját vagy csontját elvegye tőle. Az agresszió az állatvilágban gyakori jelenség, s a kutyáknál, akik igazi társas lények, szintén jelen van. Az agresszió megjelenése az esetek döntő többségében nem vezet komoly sérüléshez, a kutyák ilyenkor inkább a kommunikáció markánsabb eszközeivel próbálják a másik felet befolyásolni. A viselkedés célja lehet egy terület, egy tárgy, egy másik élőlény (fajtárs, vagy zsákmány) megvédése, egy nem kívánt helyzet elkerülése, egy félelmetesnek vélt ember távoltartása éppúgy, mint egy játék megtartása, vagy egy betolakodó másik kutya elzavarása. Az etológia és az állatorvosi viselkedésterápia kicsit eltérően közelíti meg az agressziót. Míg az etológia szigorúan véve fajtársak közötti viselkedésformaként értelmezi, céljának valamely erőforrás megszerzését, vagy megtartását tartja, addig a viselkedésterápiában agresszióról beszélünk akkor is, ha egy kutya terrorizálja, vagy megharapja saját gazdáját, vagy ha félelmében, fájdalmában harap. Ebben a megközelítésben beszélhetünk in-, vagy out-group agresszióról, aszerint, hogy az agresszió csoporthoz tartozó félre irányul vagy csoporton kívüli.

Fontos, hogy az agresszió akkor is jelen van, ha az nem okoz egyik félben sem fizikai változást vagy sérülést. Agresszívan viselkedik egy kutya, mikor ínyét felhúzva, fogát vicsorítva felborzolt szőrrel védi meg azt a sajátjának tekintett fotelt, amibe a gazdi le szeretne ülni.

Megkülönböztethetjük az agressziót aszerint is, hogy ha jár sérüléssel, az milyen fokú, itt az enyhétől, a fatálisig, vagyis a másik fél halálával végződőig terjedhet a skála.

Az irányultsága, oka szerint többféle agressziót különíthetünk el.  A következőkben a leggyakoribb típusok áttekintésére törekszünk, a teljesség igénye nélkül.

Az agresszió soha nem a harapással kezdődik. Az állatok, köztük a kutyák is, ameddig lehet, próbálják elkerülni azt a helyzetet, amely a sérülés veszélyét hordozza magában. Számos jelzéssel adják a másik fél tudtára, hogy hagyja el például a területet, vagy ne nyúljon a kutya által védett csonthoz, labdához. A jelzések magukért beszélnek, azok nemcsak a kutyák, de az emberek számára is jól értelmezhetők, igaz, emberként az első, finom jelzéseket gyakran nem vesszük észre. Amikor egy kutya nem szeretné, hogy hozzányúljunk a labdájához vagy a tányérjához, eleinte figyelni kezd minket, követi a mozdulatunkat, akár szemkontaktust vesz fel, sőt tartja azt. Ha ez nem elég, fixálni kezdhet, mereven néz, hátán, nyakán felborzolódhat a szőr, kihúzza magát, megmerevedik, morogni kezd, vicsorog. Ha ez még mindig nem elég, felénk mozdulhat, fokozhatja a morgást, ráugathat a csontot elvenni akaró emberre, kutyára, akár figyelmeztetésként oda is kaphat. Ha az illető nem adja fel, a jelzések fokozódása után a harapás következhet, ez azonban tényleg a végső megoldás szokott lenni. Szakkönyvekben megtalálhatjuk az ún. agresszió létráját, amely leírja, hogy egy konfliktushelyzetben a tényleges támadást megelőzően a kutya milyen jelzéseket ad, és egyben bemutatja azt is, hogy az egyes létrafokokról hol lehetne letérni, hogy a támadást elkerüljük. A különböző agressziótípusok között, bár ugyanazon jelzéseket használják, mégis van olyan, amely sok jelzéssel dolgozik, míg másoknál a jelzések elmaradhatnak. Minél jobban ismerjük a kutyák, sőt, saját kutyánk jelzéseit, annál jobban értelmezhetjük kommunikációját, érzelmeit, annál jobban el tudjuk kerülni a támadáshoz vezető helyzeteket is.

Az agresszió kapcsán fontos kiemelni, hogy minden kutya viselkedéséért, károkozásért, így az általa okozott harapásért is a gazda felel, ő vállalja az erkölcsi és jogi felelősséget is. Mint a többi viselkedési probléma kapcsán is említettük, a legjobb kezelés a megelőzés, ami az agresszióproblémákra különösen igaz! Azt is fontos megjegyezni, hogy az agresszióra adott agresszió, büntetés a helyzetet általában tovább rontja, súlyosbítja, ezért ha agresszióproblémával állunk szembe, mindig vonjunk be szakembert a kezelésébe!

Predációs agresszió (ragadozóviselkedés)

Ez az egyetlen olyan agressziótípus, amit bár agresszióhoz sorolunk, igazából mégsem az. A vadászviselkedés a kutyák normál viselkedési repertoárjának része, mégis komoly agresszióproblémaként kezeljük, ha egy kutya vadászni kezd a mellettünk élő macskákra, fajtársaira, vagy netán emberekre. A kutya is, mint minden más ragadozó állat jellemzően finom jelzésekkel kezdi el becserkészni zsákmányát, majd következik a letámadás, a ráugrás. Ilyenkor az esetek többségében a nyakat, a tarkó tájékát ragadja meg, sokszor megrázza áldozatát. A vadászviselkedés, amennyiben nem klasszikusan vadászat során jelenik meg, az egyik legnehezebben kezelhető viselkedési probléma.

Nem minden vadászós kutya akar ölni, van, amelyik csak a kergetést, lerohanást élvezi, de aztán nem bántja az utolért állatot. Ettől ez a viselkedés még nemkívánatos, a levadászott áldozat csakúgy, mint a másik állat gazdája, komoly stresszt él át.

A vadászkutyafajták vadászat során mutatott viselkedése komoly genetikai és tanult háttérrel bír, s ezek a kutyák gazdájuk által jól irányíthatók. A kutyával való vadászat jogilag is szabályozott, így ha kutyánkkal vadászni szeretnénk, tanítani, képezni kell, adott rendszerben vizsgáztatni, megszerezni a szükséges engedélyeket és a szabályokat betartva dolgozni vele.

Félelmi agresszió

A félelmi agresszió az egyik leggyakoribb agressziótípus. Kiváltó oka a félelem, melynek tárgya lehet ember, állat vagy akár valamely szituáció is. Az állat, mielőtt harapna, ebben az esetben is nagyon sok jelzést ad, s ha módja van, elkerüli a konfliktust. A sarokba szorítás ront a helyzeten, ilyenkor a támadás sokszor elkerülhetetlen. Fontos megjegyezni róla, hogy bár sok jelzést vonultat fel ennek során a kutya, a jelzések idővel elmaradhatnak, ha az állat többször is átéli, hogy jelzései, tiltakozása ellenére nem tudja elkerülni a stresszt, a félelmet kiváltó helyzetet, például lefogják, bekötik a száját, s a kezelést így hajtják végre. Ilyenkor legközelebb már rövidebb idő telik el a jelzések és az akció között, előbb próbál menekülni, ha megfogják, odakaphat, akár a figyelmeztető morgás elhagyásával is. A félelmi agresszió sem kezelhető erőből, agresszióval, vagy büntetéssel! Az ilyen kutyáknál nem a morgás elhallgattatása a cél, hanem a félelem feloldása, a belső, érzelmi állapot pozitív irányú megváltoztatása. A félelmi agresszió esetében is a sokkal hatékonyabb a megelőzésre koncentrálni. Egy kölyöknek tanítható, hogy a kisebb kezeléseket jól viselje, például egy fül-, vagy szemtisztítás már a kezdetektől is összeköthető pozitív dolgokkal, így ezek a kutyák a későbbi kezelések során sem mutatnak majd agressziót. Ha kutyánk félelmi agressziót mutat olyan helyzetben, ami ezt kevéssé indokolja, mielőbb keressünk szakembert! A tréningek, célzott gyakorlások, segítségével, illetve a kutya tudatos kioldásával a stresszt okozó helyzetekből eljuthatunk oda, hogy a rossz tapasztalatokat az esetek döntő többségében felül tudjuk írni.

Fájdalom által kiváltott agresszió

A fájdalom kiváltotta agresszió általában a hirtelen jelentkező, erős fájdalmak kapcsán aktiválódik. Nagyon kevés jelzés előzi meg, az állat a fájdalomra odakaphat, haraphat. Ez az az agressziótípus, amellyel a gazdák leginkább elnézők, az átélt fájdalom miatt felmentik kutyájukat. Ha egy kutya adott típusú fájdalomra agresszióval reagál, ennek előfordulására a jövőben is számítanunk kell, és meg kell tenni a szükséges óvintézkedéseket.

A krónikus fájdalom, az izgalmi állapot növekedése, illetve a fájó testrész kímélete-féltése miatt szokott agressziót aktiválni. Idős kutyáknál jelentkező agresszió kapcsán mindig gondolni kell a háttérben esetlegesen jelen lévő fájdalomra.

Átirányított agresszió

Olyan agressziótípusról beszélünk, amelyben a támadást nem az kapja, aki a viselkedést aktiválta. Ezért ebben a helyzetben a sérülést elszenvedő fokozottan veszélyeztetett. Még ha tényleges, fizikai sérülés nem történik, akkor is fokozott figyelmet kell fordítani a kutya ezen szituációból történő kioldására. Az átirányított agresszió esetében az agresszív megnyilvánulás a kiváltó fél felé valamely okból korlátozott, azonban a késztetés megmarad. Ilyen agresszió előfordulásáról beszélhetünk például akkor, ha kutyánk a rendelőben fájdalmai, vagy egyéb stresszhelyzete miatt az asszisztenst szeretné megharapni, de erre nincs lehetősége, és mikor kilépünk a kezelőhelységből, a szembe érkező kutyának ugrik neki. De láthatunk ilyet más esetben is, például amikor a kerítésnél a kívül elhaladó kutyát akarja a kertben lévő megtámadni, de mivel nem tudja, az odanyúló emberre vagy érkező másik kutyára irányítja az agressziót. Ha tudjuk, hogy kutyánk hajlamos az agresszió átirányítására, tudatosan a megelőzésre kell törekedni, célzott foglalkozásokon kell a kutya viselkedésén változtatni!

Táplálékvédő agresszió

Nagyon gyakori agressziótípus, egyértelmű és határozott jelzéskészlettel. Már korai időszakban megjelenhet, vagy legalább is lehetnek erre utaló jelek, például, ha a kutya túlzottan félti táplálékát és közeledésünkre habzsolni kezd. Sok kutya nemcsak az ételét, de tálját, vagy annak környezetét is erősen védi. Gyakran jelentkezik nagy almokból származó kutyáknál, vagy korlátozott erőforrások (táplálék, víz stb.) mellett felnövő egyedeknél. A viselkedés megjelenésénél a bevédett étel minősége, és akár mennyisége is számíthat, ugyanis a kutyák inkább védenek be főtt ételt, nedves kosztot, mint száraz tápot és jobban aktiválódik a viselkedés, ha tele van a tál.

A kóros viselkedésforma nem keverendő össze egy felnőtt kutya, más felnőtt kutya felé mutatott természetes, saját táplálékát védő reakciójával. Általánosságban elmondható, hogy a felnőtt kutyák kevésbé mutatnak táplálékvédő agressziót kölyökkel szemben, de idősebb, vagy idegen kutyáknál ennek a viselkedésnek a jelenléte természetes.

A probléma kezelése során itt se erőn alapuló technikákat használjunk! Nagyon fontos azonban, hogy evés közben ne zavarjuk a kutyát, ne háborgassuk, ne próbálgassuk, hogy mennyire toleráns az őt táplálkozás közben zavaró emberrel vagy más állattal.

Ha táplálkozás közben túlzott agressziót mutat a kutya, akkor sem szabad ledominálni, legyűrni, helyette tudatosan kell felépíteni, hogy a tál felé közeledő ember jó élménnyel legyen összeköthető, aki mindig finom falatokat hoz, ami ízletesebb, mint ami a táljában van, mindig ad és nem elvesz abból. A tele tál elvehető, de csak csere keretében, odaadása köthető engedelmes feladathoz, például leültetéshez és a helyes viselkedést akár klikkerrel is taníthatjuk. Gyakran használt technika, hogy a kötődés és a nagyobb bizalom kialakítása érdekében, az étel jelentős részét kézből adja a gazda. Megoldás lehet az is, hogy több tálba, egymás után pár szem tápot rakva etetjük az kutyát, olyan forgatókönyvet alakítva ki az etetéshez, hogy a tálat csak a nyugodtan ülő és váró kutyának adjuk oda, aki csak adott vezényszóra nyúlhat az ételhez. A táplálékvédő agresszió gyakran jár együtt más agressziótípusokkal is, például birtoklási, vagy konfliktusfüggő agresszióval. A kezelést már a legelső jeleknél érdemes elkezdeni, tudatosan alakítva a kutya viselkedését!

Birtoklási agresszió

A táplálékvédő agresszióhoz hasonlóan már egész fiatal korban, akár pár hónapos kölyköknél is előfordulhat. A birtoklási agressziót minden, a kutya számára nagy értékkel bíró tárgy (ritkán személy) aktiválhatja. Jellemző itt is az egyértelmű, tiszta kommunikáció, illetve a megszerzett birtoktárgy mutogatása, az incselkedés. Ilyen kutyánál a nála lévő kedvenc, védett tárgyhoz való közeledéssel, vagy elvételénél fokozott óvatosággal kell eljárni, odanyúláskor a kutya morgása erősödhet, szőrét felborzolja, láthatók rajta az agresszió jelei, ami, ha el akarja a gazda venni például az ellopott zoknit, harapásba is torkollhat. A tárgy tényleges értéke a kutya szempontjából nem számít. Az ellopott papucs, az asztalról leejtett almacsutka, a másik kutyától megszerzett lyukas labda az ő számára különös értéket jelent. A megoldás itt sem az állat elkapása, megbüntetése és a tárgy elvétele! Sőt ezzel azért is érdemes vigyázni, mert kiválthatja, hogy a megszerzett, féltett tárgyat, például kisebb labdát, plüssjátékot a kutya inkább lenyeli, minthogy visszaadja! A hangsúly itt is, mint minden esetben a megelőzésen van. Ha tudjuk, hogy kutyánk indokolatlan esetben birtoklási agressziót mutathat, figyeljünk rá, hogy ne legyen mit ellopnia, s ha mégis megteszi, legyen kéznél az ellopott dolognál értékesebb cserealapunk, amiért hajlandó az ellopott dolgot visszaadni.

Kiemelendő, hogy nem azzal oldható meg egy ilyen helyzet, hogy nem tud a kutya hozzájutni egy általa értékesnek tartott játékhoz, nem ennek az elzárása a cél, hanem az, hogy a játék birtoklása, vagy védelme az adott helyzetben ne legyen kórosan túlzó, amit megfelelő tanítással érhetünk el.

Bizonyos helyzetben az erős evolúciós háttérrel rendelkező birtoklási agresszió elvárt kívánatos lehet, például egyes munkakutyáknál, de ez nem fordulhat indokolatlanul a kutya gazdája, vagy a vele egy háztartásban élők ellen.

Legyünk gazdaként tudatosak, már kölyökkortól figyeljünk erre, mert a viselkedést gyakran éppen az erősíti fel, hogy az emberek mókásnak találják, mikor egy kölyök egy ellopott zoknival szalad előlünk, vagy az ellopott tárgy rángatásával erősíjük a morgást. A kölyökkori tanulás meghatározó, a most viccesnek látszó túlzott birtoklási viselkedés egy felnőtt, nagytestű kutyától már nem annyira kívánatos.

Játék közbeni agresszió

A durva játék, vagy játék közben mutatott agresszió könnyen sérüléshez vezethet. Olyan agressziótípus, amely könnyen és jól kezelhető, ha kölyökkorban az állat viselkedésére megfelelően reagálunk. Egy kölyöknek, aki játszani szeretne, nincs annál nagyobb büntetés, mintha a játékot megszakítjuk, s ezt megtehetjük mindannyiszor, ahányszor durvulni kezd. Természetesen a határozott rászólás segít megértetni a kölyökkel, hogy milyen viselkedést nem szeretnénk tőle látni, illetve, hogy a harapdálást, rángatást ne a kezünkön, vagy ruhánkon gyakorolja. Szintén megoldás, ha nem játszunk kézzel, és ruhánk rángatása helyett egy rángatható kötelet, játékot ajánlunk fel neki. A kutyáknak lételeme a játék, nemcsak a kölykök játszanak egymással, hanem az idősebb kutyák is, illetve nemcsak a fajtársakkal, hanem az emberrel is meg kell tanulniuk a játék szabályait. Ezt először az anyakutya kezdi tanítani, aki a kölykök heves játékát leállítja, például mancsát a kölykökre helyezve, s csak azután engedi őket tovább játszani, ha kicsit lecsillapodtak. Játék közben az agresszív viselkedés minden eleme megjelenhet – valódi agresszió nélkül, a kutyák felborzolhatják szőrüket, moroghatnak, vicsoroghatnak, ugathatnak, de mindvégig egymás tudtára is adják, hogy csak játékról van szó: jellegzetes játékra hívó testtartással, egyedi jelzésekkel, például prüszköléssel. Ha a heves játék valamelyik résztvevőnek sok, a kutyák hirtelen szétrebbennek, megrázzák magukat, szimatolnak, vagy elkerülő viselkedést mutatva futnak egy kört, és ha szeretnék, újra kezdik a játékot.

Konfliktusfüggő agresszió

Régebben domináns agressziónak nevezték, az utóbbi évtizedben azonban a dominanciával és a rangsorral kapcsolatos ismeretek bővültek, átalakultak. A kutya az emberi családban élve nem falkaként éli meg azt, hanem csoporthoz tartozik, amelyben természetesen adott szabályok érvényesek, és melyet optimális esetben egy ember vezet. Nincs azonban szó kőbe vésett alfa és omega státuszokról, valamint a vezetésért zajló állandó harcról. A kutyák igénylik és elfogadják az emberi irányítást, de az agressziót nem, a büntetésen alapuló nevelési elvek pedig kifejezetten károsak a későbbi viselkedésre. Az új képzési irányzatok a közös munkára, a pozitív kapcsolatra, a képzési módszerekre, a megfelelő motivációra és jutalmazásra helyezik a hangsúlyt. Büntetést ezek is alkalmaznak, azonban ez nem fizikai büntetés, hanem a kutya számára kívánt dolog, például játék elmaradása, a figyelem megvonása. Azok a kutyák, akik konfliktushelyzetben agressziót mutatnak, például nem akarják, hogy a gazda elfoglalja a sajátjukként kezelt kanapét, vagy agressziót mutatnak a póráz feladásakor, a lábaik megtörlésekor, ebbe a csoportba tartoznak. Ezek a kutyák, sokszor sajnos bizonytalan viselkedésű egyedek, melyek a megfelelő, következetes, kiszámítható irányítás hiánya esetén maguk veszik kezükbe a helyzet megoldását. Szakember bevonásával ez az agressziótípus is jól kezelhető, a szabályok következetes betartásával, megfelelő fizikai és szellemi terheléssel, elvárásokkal, egyértelmű kommunikációval. Természetesen itt is a megelőzés a legcélravezetőbb, és az, hogy a lehető legkorábban, az aggasztó jelek első megjelenésétől kezdjük el a viselkedés tudatos alakítását. A konfliktushelyzetek kiélezése, erőből megoldása általában csak ront a helyzeten. Ha sikerül is valakinek, akár egy családtagnak, akár a trénernek erőből legyűrni a kutyát, annak csak rövidtávon lehet hatása, az csak félmegoldást jelent, mert nem kezeli a probléma gyökerét, így lehet, hogy az agresszió más irányba és más helyzetben fog később megnyilvánulni. Ennek az agressziótípusnak a kezelése mindenképp szakember bevonását igényli, illetve azt, hogy a képzés során beállított szabályokat a kutya egész életében betartsuk!

Territoriális agresszió (területvédő)

Az egyik leggyakoribb agressziótípus, amellyel szinte biztos, hogy már mindenki találkozott. A kutya ezt mutatja, mikor területét őrzi, ami a normális, fajra jellemző viselkedések közé sorolható. Gond azonban, ha a kutya területe nem az általunk kijelölt területet jelenti, vagyis ha például nem a kerítés jelenti számára a határt. Gyakran láthatjuk ezt olyan kutyáknál, akik rendszeresen önmagukat sétáltatják, ez esetben az általuk bejárt, megjelölt területet sajátjukként kezelhetik, megugathatják, megtámadhatják az azon áthaladó kutyákat, vagy embereket. A kutyák lakáson belül is mutathatnak territoriális agressziót, ha saját kenneljüket, vagy a számukra kijelölt területet védik, megmorogva az arra haladót. A lakás előtt beszélgető emberek megugatása, a morgás az emeleten megálló liftre, és az abból kiszálló embereke szintén ide tartozó viselkedés.

Fajtárs elleni agresszió

A kutyák fajtárs ellen irányuló agressziója gyakori jelenség. Hátterében sokféle ok állhat, a szocializációs, vagy a kommunikációs problémáktól kezdve, a kutyacsoporton belüli rangsor változtatásának igényén, a társ bevédésén át, egészen a a fajtársak elűzésére irányuló késztetésig. A fajtárs elleni agresszió megelőzésében sokat segít a megfelelő szocializáció, ha rendszeresen kutyák közé hordjuk kedvencünket, ezért az iskolába járó kutyák nagy részénél nem jelent gondot az idegen kutyával való találkozás, ők agresszió nélkül képesek új kapcsolatokat teremteni. A fajtárs elleni agresszió megítélésében kulcskérdés, hogy az agresszió csoporttagokra, vagy a csoporthoz nem tartozó, idegen kutyákra irányul-e, valamint az is, hogy azonos, vagy épp ellenkező neműekre mutatja a viselkedést a kutya. Ha már kialakult a probléma, kezelésébe vonjunk be szakembert, lehetőleg olyat, aki kutyaiskolában tanít vagy oktat, és megfelelő tapasztalattal rendelkezik, ugyanis a fajtárs elleni agressziót kutyák bevonása nélkül nem lehet jól kezelni. A kutyának meg kell tanulnia nyugodtan, ha nem is barátságosan, de legalább közömbösen viselkedni a többi kutya között, és konfliktushelyzetben úgy viselkedni, hogy a saját érdekeit a megfelelő kommunikációval tudja érvényesíteni, ami kizárja a sérülés lehetőségét.

A fajtárs elleni agresszió speciális esete, mikor negatív tapasztalatból a kutya egy adott fajtájú vagy típusú kutya felé mutat agressziót, függetlenül a másik egyed elkerülő, vagy passzív viselkedésétől.

Ha azt látjuk, hogy egy nagyobb kutya rendszerint lerohan, megtámad kistermetű kutyákat, fontos annak eldöntése, hogy fajtárs ellenei agresszióval, vagy vadászviselkedéssel állunk szemben, de mindkét esetben kezelni kell ezt, a nem kívánatos viselkedésformát!

Anyai agresszió

Az anyai agresszió, vagyis az, hogy egy szuka védi a kölykeit, nem tekinthető viselkedési zavarnak. Az anyai agresszió azonban előfordulhat anélkül is, hogy a kutyának kölykei lennének. Ezt láthatjuk akkor, ha egy szuka a tüzelés után 1-2 hónappal álvemhes lesz, ekkor jellemzően változik a viselkedése, vackot, ellőhelyet készíthet magának, játékokat hordhat össze, amelyeket aztán kölykeiként védelmezhet is. Természetesen a megoldás kulcsa az álvemhesség kezelése, amelyben a gyógyszeres terápia mellett a viselkedésalakítás is szerephez jut.

Nagyon fontos hangsúlyozni, csakúgy, mint a területét, a táplálékát, vagy a személyes terét védő kutya esetében, hogy ezek védelme normális, természetes, sőt kívánatos tulajdonság. Az anyakutyát kölykei ellátásában vagy nevelésében, tápláléka elfogyasztásában, fekhelye, vagy területe védelmében nem szabad zavarni. Ez kiválthat ellenálló viselkedést, vagy agressziót, ami nem kóros, nem üldözendő és főleg nem kezelendő probléma!

A kutyák ilyen esetben mindig stresszhelyzetbe kerülnek, amit egyedenként eltérő módon reagálnak le. Ha ez a reakció nem túlzott, van a kutyának „jogalapja” a viselkedésére, akár az agresszióra, attól nem kell megijedni, de a folyamatos zavarás kiválthat olyan viselkedést, ami már aggodalomra adhat okot. De, mint mindig, először a körülményekben, a gazda viselkedésében és kommunikációjában keressük a hibát, csak azután a kutyában!

Idiopatikus agresszió (ismeretlen eredetű)

Az idiopatikus agresszió nevét onnan kapta, hogy oka ismeretlen. Sokszor olyan agressziót látunk, mely hirtelen, váratlanul, hevesen nyilvánul meg, és az esetek egy részében a kutya komoly sérülést is okoz. Bevezető tünet, megváltozott viselkedés alig látható, néhány gazda elborult tekintetről, megváltozott szemszínről, zavartságról számolt be, valamint arról, hogy a kutya a támadás után úgy viselkedik, mint aki nem is érti, hogy mi történt. Sokszor ezt az agressziótípust a humán skizofréniához hasonlítják, néha ezért is nevezik rage-syndromának. (Bizonyos rendszerek a kettőt akár külön agressziótípusként is kezelhetik.) Szerencsére ez az agressziótípus a ritkán előfordulók közé tartozik, de ha ilyenre akárcsak gyanúnk is van, mindenképp konzultáljunk szakemberrel! Azt az állatorvosnak kell tisztáznia, hogy nincs-e a háttérben valamilyen betegség, esetleg epilepszia, ő tudja eldönteni, milyen kiegészítő vizsgálatok segíthetnek a diagnózis felállításában, vagy hogy ha a kezelés megpróbálható, az mely irány mentén haladjon. Ha terápia mellett döntenek, a terápiába gyakran gyógyszeres hátteret is igénybe vesznek, illetve kidolgozzák az együttélési szabályokat is.

Eliminációs (ürítéssel kapcsolatos) zavarok

Ide sorolunk minden vizelet- vagy bélsárürítéssel kapcsolatos problémát. Jellemzően a kutyák szobatisztává válnak pár hónapos korukra, ez egy természetes folyamat. Egy kiskutya nagyjából hathetes korában elkezd az alvó-, evő-, illetve játszóhelyétől távolabb üríteni, és ez a tendencia később is megmarad. Az azonban már a gazdán múlik, hogy mennyire támogatja ezt a viselkedést, amikor a kölyök az új otthonába kerül. Mindenkinek javasolt, hogy a kölyökkutyáknál figyeljen az evést, vagy az alvás utáni ébredést követő ürítésre, ugyanis az jól meghatározható időpontban történik, így ha lehet, ilyenkor vigyük a kölyökkutyát olyan helyre, ahol üríteni tud és ahol szeretnénk, hogy később is elvégezze a dolgát. Így könnyen és gyorsan megtanulja a szobatisztaságot. Ha azt látjuk, hogy a kölyökkutya még 6-8 hónaposan sem képes végigaludni az éjszakát ürítés nélkül, vagy nem képes székletét, vizeletét legalább pár órára visszatartani, esetleg úgy ürít, hogy ennek előzetesen semmi jelét nem adja, mindenképpen keresünk szakembert! A szobatisztaság, ha megkésett is, tanítható! Ha felnőtt kutyát fogadunk be menhelyről, mindenképpen készüljünk arra, hogy az elején legyen időnk a szobatisztaság kialakítására. Ha megszokta, hogy a korábbi helyén akkor és ott ürít, ahol szeretne, akkor újra kell tanítanunk a szobatisztaságot, vagy fel kell építeni akár egy felnőtt kutya esetében is. Ha a kutyánk szobatiszta és mégis elkezd bepisilni a lakásban, először az egészségügyi hátterét kell megvizsgálni, illetve a szociális helyzetét kell értékelni. Ha semmi nem utal megbetegedésre, gondoljuk végig, mi változhatott, mi okozta a viselkedés megváltozását, hiszen a kutyák bepisilhetnek félelem, szorongás miatt, de akár izgalom is kiválthat ilyet. Külön figyelmet érdemel, amikor jelölő vizelést tapasztalunk, például egy kan kutya emelt lábbal a bútorokat kezdi lepisilni. Ha előtte ilyen viselkedést nem mutatott, ezt okozhatja a gazdával kapcsolatos konfliktus, vagy egy új, ugyanolyan nemű kutya érkezése a környezetbe, de egy kan kutya, akár egy közelben lévő tüzelő szuka jelenlétére is reagálhat ily módon. A viselkedés alakítása csakúgy, mint a többi problémánál, nem szabad, hogy büntetésen alapuljon, de a kanok lakáson belüli jelölő pisilését tiltani kell! A felborult szobatisztaság újra tanítható, melyre több módszer is alkalmazható. A szobatisztaságnak megfelelően egy kutya kerttisztává is nevelhető, mely azt jelenti, hogy csak a kerten kívül fog üríteni (ez általában nem a pisilésre, hanem a széklet ürítésére vonatkozik). Ennek kialakítása is türelmet, következetességet, valamint rendszeres sétáltatást és foglalkozást feltételez!

Aktivitással kapcsolatos problémák

Sok gazda, amikor megkérdezik, hogy kutyája viselkedése mitől problémás, első helyen a hiperaktivitást, mint viselkedési zavart említi. Az aktivitási problémák nagy része azonban nem tényleges viselkedészavar. Egy kutya, amelyet gazdája hiperaktívnak jelez, az esetek döntő többségében nem hiperaktív, csak fokozott aktivitású, vagy az adott gazda elvárásaihoz képest nagyobb aktivitást mutat. Ezek a kutyák gyakran nyughatatlanok, nem tudnak hosszabb ideig koncentrálni egy adott feladatra, nagyon sok foglalkozást, figyelmet, mozgást igényelnek. Ezt a viselkedést az egyébként is nagyobb aktivitású fajták egyedeinél írják le gyakrabban, mint például a vadászkutyák, vagy a terelésre használt fajták.

A tényleges, klinikai értelemben vett hiperaktivitás nagyon ritka, tesztelni lehet, ha gyanúnk van erre, kérjük ezzel a területtel foglalkozó szakember segítségét! A klinikai hiperaktivitás nemcsak tesztelhető, de kezelhető, sőt kezelendő is, hiszen a kutya ilyenkor szinte soha nem tud megpihenni, feszült, frusztrált, figyelmét nehezen tudja lekötni egy dolog.

Az aktivitási problémák másik csoportja, a túlzottan alacsony aktivitás, amely mögött állhat betegség, unatkozás, vagy tanult tehetetlenség is. Ilyenkor a kutya – akár múltbéli tapasztalataira építve – megtanulja, hogy ha a gazda a túlzott aktivitásra büntetéssel reagál, vagy a környezet például kizárja őt, akkor inkább nyugton marad, nem csinál semmit, ilyenkor látjuk az aktivitás hiányát, mely azonban egy tanult folyamat következménye. A probléma általában viselkedésterápiával jól kezelhető.

Meg kell említeni, hogy az egyéb okokból (elhízás, betegség, életkor, időjárás stb.) adódó alacsonyabb aktivitás nem kóros viselkedészavar. Az is becsapós lehet, ha az egyedi különbségeket nem veszik figyelembe, ugyanis akár még az alomtestvérek között is megfigyelhető komolyabb viselkedésbeli eltérés, ezért okozhat gondot, ha alapos megfigyelés nélkül hozunk ítéletet egy-egy kutyáról.

Evéssel, ivással kapcsolatos zavarok

Talán civilizációs ártalomnak is nevezhetnénk, hogy akárcsak az embereknél, a kutyáknál is előfordulnak evéssel és ivással kapcsolatos problémák. Ha kutyánk étvágya, ivási viselkedése bármely irányba hirtelen megváltozik, feltétlenül konzultáljunk állatorvossal, hogy az esetleges egészségügyi hátteret, fertőzést, vagy betegséget felderítsük, és csak ezek után kezdjünk viselkedésalakításba. Az ilyen problémával élő kutyák súlyát, vízfogyasztását ellenőrizzük rendszeresen!

Az evési zavarok két irányba mutatnak. Vannak olyan kutyák, amelyek komoly túlsúlytól szenvednek, mert szinte állandóan ennének, s ha a gazda nem tud ellenállni kedvence unszolásának, könnyen elhizlalja kutyáját. A háttérben nemcsak viselkedési ok állhat, például figyelemfelhívás vagy unatkozás, hanem állatorvosi okok is, vannak ugyanis olyan egyedek, melyek egy genetikai rendellenesség miatt soha nem képesek jóllakottnak érezni magukat, ők tényleg állandóan éhesek. Más kutyáknál megfigyelhetünk emésztéssel, feszívódással vagy akár hormonháztartással kapcsolatos problémát, ami szintén állandó evési kényszerhez vezethet.

Az ún. „picky eater” (válogatós) kutyák, épp ellenkezőleg, alig akarnak enni, a gazda alig tud beléjük imádkozni pár falatot. Rendkívül frusztráló viselkedésprobléma a gazda számára, a rendszeres súlymérés segít megnyugtatni a gazdát, hogy kedvence nem fog éhen halni, nem veszít súlyából. A kivizsgálás mindenképp állatorvosi hátteret igényel, s ha az nem talál a háttérben fizikai, szervi okot, akkor érdemes viselkedésterápiával kezdeni a probléma megoldását. A gazdák gyakran aggódnak, újabb és újabb ételeket próbálnak felkínálni kedvenceiknek, aggodalmuk, a kutyára irányított állandó figyelem az esetek nagy részében tovább erősíti a viselkedést. A diagnosztika mindenképp a neofóbia (újtól, ismeretlentől való félelem) kizárását is célozza, hiszen a neofóbiás kutyák egy része azért nem akar enni, mert csak egy-egy, kölyökkorban már megismert és elfogadott ételt hajlandó csak elfogyasztani.

A nem evést okozhatja fertőzés, megbetegedés, vagy bármilyen olyan hatás, aminek súlyos következményei lehetnek, melynek egyik tünete az étvágytalanság, ami miatt nem elkerülhető az állatorvos mihamarabbi felkeresése.

Az ivással kapcsolatos problémáknál a nem ivás, vagy a sok víz ivása egyaránt előfordul. A nem ivás hátterében állhat egyedi ok, például ezt szokta meg a kutya, de állhat akár szeparációs szorongás is. A túl sok víz ivása kialakulhat unatkozás, figyelemfelhívás vagy akár stressz kapcsán is. A viselkedésterápia mellett kell dönteni, de az mindkét esetben csak akkor lesz hatásos, ha sikerül megtalálni a kóros viselkedést kiváltó okot, és azt kezelni.

Kényszeres és ismétlődő viselkedések

A viselkedészavarok kapcsán talán ez az egyik legrégebben megfigyelt, leírt problémacsoport. Kutyáknál számos formáját figyelhetjük meg, ilyenek a farokkergetés, a mellső lábak kényszeres nyalogatása, a fény vagy árnyék kergetése, a kényszeresen végzett hágó mozgás, és talán kevésbé ismert, de ide tartozik az idegen, nem evésre való tárgyak elfogyasztása (PICA) is. A viselkedés hátterében számos ok állhat, például genetikai, vagy szocializációs okok, de kialakíthatja unatkozás, frusztráció, illetve bizonyos betegségek tünete is lehet. Ha kényszeres viselkedést észlelünk a kutyánál, mielőbb forduljunk állatorvoshoz, hogy az tisztázni tudja az egészségi hátteret. Ha semmilyen betegség nem áll a háttérben, kezdjünk el egy célzott viselkedésterápiás foglalkozást, ami legtöbbször a szellemi és fizikai aktivitás növelését célozza, a kutyának a frusztráltságot kiváltó helyzetek leküzdésére új megküzdési stratégiát (coping) tanít, és gyakran gyógyszeres támogatást is igénybe vesz.

Az időskorú kutyák viselkedési problémái – kognitív diszfunkció szindróma (CDS)

Napjainkban nem ritka, hogy egy kutya 15 évig, vagy tovább is éljen. A gazdák elvárása, hogy az időskor ne jelentsen terhet, ameddig csak lehet, a kutya fitt, fiatalos maradjon, ne csak fizikailag, de szellemileg is. Az időskorral a fizikai állapotban és a viselkedésben is számos változás következik, következhet be: nehézkesebbé válik a mozgás, renyhül az anyagcsere, romlik a keringés, beszűkül az érzékelés, s nem ritkán az állatok krónikus fájdalommal is együtt kell, hogy éljenek. Ezek a folyamatok önmagukban is a viselkedés változásához vezetnek: csökken az aktivitás, a kutya egyre többet és mélyebben alszik, csökken a tanulás hatásfoka, a motiváció, gyakran befelé fordulóbbá válnak, míg a gazdával való kapcsolatuk, kötődésük erősödik. Sokszor nem, vagy nehezen hagyhatók egyedül, többet ugatnak, gyakrabban mutatnak figyelemfelhívó viselkedést, társaikkal, gyerekekkel morózusabbá válhatnak. A változások hátterében mindig vizsgálni kell, hogy a kognitív rendszer működése hogyan változik, nem észlelhetők-e a demencia, az elbutulás tünetei. Az öregedés jellemzői, illetve annak gyorsulása különböző tesztekkel, kérdőíves vizsgálatokkal felmérhető, követhető, és ha igazolódik a CDS, célzott terápia állítható be, amellyel a folyamat lassítható. Gyakran a CDS-terápiába gyógyszeres hátteret is beállítanak, amely segíti a sejtszintű öregedés lassítását, csökkenti a szorongást, a depressziót, a kutya jobb kedvű, aktívabb lesz, és a gyógyszer szedése élete végéig támogatja az idősödés folyamatát, csökkentve annak tüneteit. Ha időskorban a kutya olyan agressziót mutat, amely korábban nem jellemezte, a változás háttérben vizsgálni kell egy esetleges fájdalmat kiváltó betegség jelenlétét, illetve kizárni, hogy áll-e agyi folyamat a háttérben.

 

Egyéb, be nem sorolt problémák – néhány példa

Az eddig felsoroltakon túl még számos viselkedési problémát említhetnénk. Ezek jelentős része elsődleges viselkedési probléma, amely a tartás körülményei, a nevelés hiányosságai miatt alakulhatnak ki.

Gyakoriak a kontrollproblémák is, például, amikor egy kutya pórázon folyamatosan húz, rángat, vagy a hazaérkező gazdára szinte leállíthatatlanul felugrál. Az egyik legnehezebben kezelhető kontrollprobléma a szökés. Ennek hátterében az unatkozás, a gazdához való kötődés zavara éppúgy állhat, mint a tüzelő szukák miatti fokozott nemi viselkedés, a másik kutya felderítésére, a párzásra való késztetés, de akár szeparációs probléma tünete, illetve nevelési probléma is lehet. A kontroll nélküli ugatás szintén sok gazda életét keseríti meg. A kutya ugathat unalomból, figyelemfelhívás részeként, vagy akár frusztráció miatt is, melyek közös jellemzői, hogy a viselkedés nem, vagy alig akasztható meg.

A destruktív viselkedés, azaz a rombolás is gyakori probléma, nem kívánt viselkedés. Oka lehet felfedező viselkedés, a kölykök fogzása, ismerkedés az új tárgyakkal, de akár félelem, vagy szorongás tünete is lehet. A nagy aktivitású kutyák, ha unatkoznak, szintén rombolhatnak. A sikeres kezelés, akárcsak kontrollproblémák esetén, pontos diagnózis és arra épülő terápia nélkül elképzelhetetlen.

Érdekes, külön fogalomként kezelt viselkedészavar az ún. „small breed dog syndrome”, amely a kifejezetten kistestű kutyák esetében került leírásra. Tünetei a gazdához való fokozott kötődés, félelmi agresszió, neveléssel kapcsolatos problémák, gyakran evési zavarok és szeparációs problémák, illetve gyakori figyelemfelhívó viselkedés. Ez a tünetegyüttes nemcsak a kutya, de a gazda alakítását is igényli, megfelelő szabályok, nevelési elvek alkalmazását, a kistestű kutya kutyaként és nem emberként kezelését.

Ezek a viselkedési zavarok sosem kölyökkorban, hanem később, fiatal felnőtt korban jelentkeznek, mikor már kutya kihasználja a gazdi befolyásolható nevelési módszereit, vagy túlontúl rugalmas, a kutyának mindent engedő együttélési szabályrendszerét.

Szintén ide tartoznak a tanulással kapcsolatos zavarok, ezek gyakran olyan kutyák problémái, akik nehezen tanulnak, nehezen tudnak koncentrálni, figyelmük elkalandozik, könnyen szétesik. A kutyák figyelemhiányos hiperaktivitási problémája sajnos egyre gyakoribb, szakember bevonását igénylő viselkedészavar, mely gyakran gyógyszeres támogatást is igényel.

Összegzés

A kutyák viselkedésének megítélésekor tisztában kell lennünk az adott kutya előéletével, szocializációjának mértékével, esetleges betegségével, életkorával stb. Minden élettani folyamat (öregedés, vemhesség, ivarérés stb.), környezeti hatás (fülledt meleg, szélvihar, jégeső stb.), szituáció (táplálkozás, séta, képzés stb.) megkövetel egy bizonyos belső állapotot, amelynek kivetülése és a viselkedésben megmutatkozó szintje alapján dönthetjük el, hogy az normális, természetes viselkedés vagy kóros zavar.

Nem várható el egy ellés előtt álló szukától, hogy a nyári melegben ugyanúgy labdázzon, mint egy fiatal kan, valamint egy elveszett kedvenctől sem akarhatjuk, hogy megtalálásakor örömében ne ugráljon össze minket.

Ezek a viselkedési formák csak akkor lehetnek, vagy lesznek túlzók, kórosak, ha valamilyen inger, helyzet, vagy élettani változás hatására a kutya nem képes kezelni az adott szituációt. Ezért nagyon fontos az, hogy tisztában legyünk azzal, hogy a megjelenő viselkedésváltozás minek tudható be, melynek tudatában a kóros viselkedés megszűnéséhez sokszor elegendő egy-két dolgon tudatosan változtatnunk.

Alapvető fontosságú, hogy ha kutyánk viselkedése megváltozik, ne habozzunk, keressünk fel állatorvost! Ha a viselkedésváltozás hátterében nem találnak egészségügyi problémát, lehetőleg szakember bevonásával értékeljük a kutya életkörülményeit, vizsgáljuk meg azokat a helyzeteket, amelyek kiválthatják a kóros változást és mielőbb kezdjük el a viselkedést a kívánt irányba alakítani. Minél előbb kezdenek hozzá egy viselkedési probléma kezeléséhez, a siker annál gyorsabb és biztosabb!

A viselkedésterápia, egy összetett, szinte családterápiaként működő rendszer. Alkalmazásakor pontos diagnózis és az arra épített tudatos terápia, ennek kapcsán pedig megfelelő eszközök, technikák ismerete és alkalmazása szükséges. A környezet- és életkörülmény-változtatást, képzési, gondozási támogatást felvonultató terápiák kiegészítéseként, indokolt esetben használhatunk természetes támogatókat, étrend-kiegészítőket, de a gyógyszeres terápiák mindig állatorvosi közreműködést igényelnek!

A megfelelő technikák elsajátításakor érdemes terápiában jártas, állatorvostól, trénertől tanulni, hogy biztosan jól alkalmazzuk majd ezeket. A viselkedésterápia egy folyamat: időt, türelmet, következetességet és tudatosságot igényel. A folyamatot kontrollálni, követni kell, hiszen a kutya viselkedése és a gazda-kutya kapcsolat alakulása egy dinamikus, változó rendszert képez. Ha változunk mi magunk, változnak a körülmények, akkor a kutya viselkedése is változni fog, de mindezt nyomon kell követni, és ha szükséges, a változásoknak megfelelően, kell alakítani, formálni és alkalmazni a terápiát.